Ezékiel 37: 1. versszaktól: „Lőn én rajtam az Úrnak keze, és kivitt engem az Úr lélek által, és letett engem a völgynek közepette, mely csontokkal rakva volt. És átvitt engem azok mellett köröskörül, és íme, felette sok volt a völgy színén, és íme, igen megszáradtak vala. És monda nékem: Embernek fia! Vajjon megélednek-é ezek a tetemek? és mondék: Uram Isten, te tudod! És monda nékem: Prófétálj e tetemek felől, és mondjad nékik: Ti megszáradt tetemek, halljátok meg az Úr beszédét! Így szól az Úr Isten ezeknek a tetemeknek: Ímé, én bocsátok tibelétek lelket, hogy megéledjetek. És adok reátok inakat, és hozok reátok húst, és bőrrel beborítlak titeket, és adok belétek lelket, hogy megéledjetek, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. És én prófétálék, amint parancsolva vala nékem. És amikor prófétálnék, lőn zúgás és ímé zörgés, és egybemenének a tetemek, mindenik tetem az ő teteméhez. És láttam, és íme inak valának rajtuk, és hús növekedett, és felül bőr borította be őket; de a lélek nem volt még bennük. És monda nékem: Prófétálj a léleknek, prófétálj, embernek fia, és mondjad a léleknek: „Ezt mondja az Úr Isten: A négy szelek felől jöjj elő, lélek, és lehelj ezekbe a megölettekbe, hogy megéledjenek! És prófétálék, amint parancsolta. És beléjök méne a lélek, s megéledének, s állának lábaikra, felette igen nagy sereg.”
Paul Washer | http://heartcrymissionary.com
